Blog:

24294231_10203954752186193_3762915005269095361_n Állati 2017

Minden évben szoktam írni egy rövid összefoglalót az évemről, de 2017 olyan gyorsan és (szerencsére) viszonylag eseménytelenül telt, hogy idén nehéz dolgom lesz. De ezt most egyáltalán nem bánom! Ahogy az elmúlt pár évem, ez is főként munkával telt, tervezgetésekkel, előkészületekkel, ötletelésekkel, amik 2018-ban talán meg is hozzák a várt eredményeket. Nem titok, hogy készítettem […]

airplane2 Spontán a világ körül

Gondoltatok már arra, milyen lenne egyszer csak fogni magatokat és minden előkészület nélkül elindulni a reptérre és az első gépre felszállni? Nos, nekünk már többször is eszünkbe jutott és felkerült a bakancslistánkra, hogy hamarosan ezt meg is fogjuk tenni. Persze azért néhány dolgot érdemes átgondolni előtte, de csak annyira, hogy még így is megtartsa a […]

fw25 Most én kérek segítséget! Segítsetek gazdit találni!

Akik ismernek tudják, hogy mióta az eszemet tudom, állatmenhelyeknek segítek, örökbefogadok és senkit nem hagyok az utcán, de az utóbbi időben kicsit túlnőtt rajtam a mentő-project. Nemrég azzal vicceltem, hogy biztos van egy láthatatlan tábla a házon, amit csak állatok látnak, hogy „gyertek, mindenkit szívesen elszállásolok”, de egyáltalán nem vicces mások felelőtlenségét a saját nyakamba […]

22523723_10203777479674491_333410045_n Törpesün gazdi lettem – így készülj fel, ha te is az szeretnél lenni!

A Facebook-on sokan olvashattátok, hogy nyár végén találtam egy sünit a kertünkben, kullancsos volt, szipogott, ezért elvittem állatorvoshoz és azóta Sanyi nálunk lakik egy fából készült bunkiban a kertben. Sajnos őt nem hozhattam be, mivel a keleti (ők az itthon őshonos fajták) sünök egyrészt nem bírják a fogságot, másrészt védett állatok. Ha tél előtt pici, […]

022 A Manson koncertről szubjektíven

Aki ismer, tudja jól, hogy Marilyn Manson 20 éve a kedvenc előadóm, tehát természetes volt, hogy amikor a tökéletesre marketingelt Antikrisztus ismét kis hazánkba látogat, akkor én is ott leszek. Ez tegnap meg is történt, július 20-án, majdnem pontosan 12 évvel a Papp László Sportarénás koncertje után – a Volt Fesztivált kihagytam – a Budapest […]